A Magyar Olimpiai Bizottság január 29-i közgyűlésén a grémium Gyulay Zsoltot választotta meg a szervezet új elnökének. „Egész életem az olimpiai eszme tiszteletén alapul” – mondta bemutatkozásában a kétszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok kajakozó, sportvezető.
Az 57 éves Gyulay Zsoltra, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójára az eseményen megjelent 48 szavazásra jogosult tag közül 34 szavazott, míg a másik jelölt, dr. Hajdu Balázs ügyvéd, olimpikon vitorlázó 14 voksot gyűjtött be. Érvénytelen szavazat nem volt. A közgyűlést Dávid Imre, a MOB Felügyelő Bizottságának elnöke, a MOB tiszteletbeli tagja vezette le.
A 2017-ben megválasztott, pozíciójában 2020 júniusában megerősített eddigi elnök, Kulcsár Krisztián a december 30-i közgyűlésen a maga által kezdeményezett bizalmi szavazásban nem kapta meg a támogatói többséget, ezután január 31-i hatállyal lemondott.
Gyulay Zsolt az eredményhirdetés után elsőként gratulált a „nemes versengésért” Hajdu Balázsnak, és úgy fogalmazott: kettejük versenye az elnöki posztért „felrázta egy kicsit a MOB-tagságot”. „Szeretném megköszönni Kulcsár Krisztián eddig elnök munkáját, és bár sajnálatos, hogy így alakult, másfelől azonban a tagság ennek nyomán egy kicsit elgondolkodott, hogy hogyan tovább” – jelentette ki az új elnök.
A közgyűlésen a szavazás előtt mindkét jelölt 5-5 percben mutatkozhatott be a jelenlévőknek, és ismertethette legfontosabb gondolatait, elképzeléseit, célkitűzéseit. A titkos voksolást és a szavazatszámlálást követően a közgyűlést vezető Dávid Imre ismertette a végeredményt.
Gyulay Zsolt a megválasztása után azt mondta: a médiaérdeklődést most nagyobbnak érzékeli, mint amikor olimpiát nyert Szöulban. „Az elmúlt hetek megterhelők voltak, de ilyenkor az embernek ki kell lépnie a komfortzónájából. Ugyanakkor ki kell emelnem, amit Hajdu Balázsnak is elmondtam, hogy nagyon jót tett az egész olimpiai mozgalomnak az, amilyen nemes versenyre késztettük egymást” – nyilatkozta az új MOB-elnök.
A kajakozóként kétszeres olimpiai bajnok, hatszoros világbajnok és kétszeres olimpiai ezüstérmes sportvezető hozzátette, ha valaki egy ilyen pozícióba kerül, mint a MOB elnöki posztja, akkor megpróbálja abból a maximumot kihozni.
„Egyértelmű, hogy egy jól működő olimpiai bizottságot szeretnék vezetni, ehhez az első lépés a pekingi téli olimpia után nekiállni az új alapszabálynak. Jelen pillanatban ugyanis egy csonka közgyűlése van a MOB-nak, hiányoznak többek között a klubok, a sporttudomány, vagy az Olimpiai Bajnokok Klubjának és a Sportegyesületek Országos Szövetségének képviselői. Úgy érzem, hogy őket nem lehet kihagyni, és a lefolytatott egyeztetések alapján erre nagy igény is van” – mondta Gyulay Zsolt, és jelezte, mindenképpen fel akarja keresni a jövőben Hajdu Balázst, akinek szerinte “nagyon jó és használható gondolatai” voltak.
Az új MOB-elnök elárulta: hogy ha minden rendben megy, akkor kedden indul Pekingbe, a jövő pénteken kezdődő téli olimpiára.
Gyulay Zsolt február elsejétől láthatja el MOB-elnöki feladatait, mandátuma a párizsi olimpia utáni (2024) tisztújításig szól. Az új elnökről bővebben itt olvashatnak.
A közgyűlés határozott az olimpiai részvételhez szükséges minimum-követelmények módosításáról is; a napirendi pontot Schmidt Gábor MOB-alelnök terjesztette elő.
Az eseményen Kulcsár Krisztián leköszönő elnök napirend előtt örömmel újságolta, hogy a hét második felétől új köntösben jelenik meg a magyarock.hu.
Forrás, fotó: MOB/Szalmás Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS