A honosítás jelensége a sportban rendkívül összetett kérdéskört foglal magában. Mikor és hogyan választhatja ki egy sportoló, hogy melyik ország zászlaja alatt szeretne indulni egy versenyen? Módosíthatja-e ezt valaki, na és hogyan állhat ki a német válogatott azzal a kezdő tizeneggyel, amivel az utóbbi években operált? Mindenre van válaszunk.
Különbségek és hasonlóságok, avagy szervezete válogatja
Azt, hogy egy adott sportoló mi alapján kerülhet be „hazája” válogatottjába, még boncolgatni fogjuk, ezért koncentráljunk rögtön a váltás módjaira. A nemzetközi úszó-, tenisz- és kézilabda szövetségek az állampolgárság és az útlevél meglétét szabják meg feltételként a játékosok előtt. A papírmunka mellett meghatároznak egy adott időszakot is (az úszóknál és a teniszezőknél egy év, míg a kézilabdázóknál kettő), ami alatt „bejelentett lakcímen”, a váltás célországában kell életvitelszerűen tartózkodnia a sportolónak. A jégkorongban nem elég az adott ország állampolgárának lenni, de a tizedik életév betöltését követően legalább két éven keresztül kell az ország versenyrendszerében szerepelni, a magyar válogatottnál pedig 2017-ben határoztak meg az egy 5 fős maximum létszámot a „honosított játékosok számában”.
A kézilabdánál felmerül egy speciális kitétel is: a játékos három éven keresztül nem léphet pályára válogatott meccsen a „kiindulási” ország színeiben. Magyar viszonylatban ismerős lehet a helyzet: több spekuláció szerint, amikor Nagy László még az FC Barcelona játékosa volt, felajánlották neki, hogy játsszon a spanyol kézilabda válogatottban. Nagyon hosszú időn keresztül nem lépett pályára a magyar csapatban, ami lehetővé tette volna neki ezt a váltást, de végül a szíve „hazahúzott” a piros-fehér-zöld mezhez.
A FIFA, azaz a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség követelmény-rendszere hasonló (bár itt 5 évig az adott országban kell játszania a sportolónak), egy komoly eltérés mégis tapasztalható: ha egy adott játékos már tétmeccsen pályára lépett egy válogatottban, az nem válthat egy másik nemzeti tizenegy mezére (ugyanez a helyzet a jégkorongozóknál is). A legemlékezetesebb Bojan Krkic helyzete, aki előbb szerepelt a spanyol nemzeti csapatban, majd mellőzése miatt jelezte: ő bizony szerb is egy kicsit és váltana. A FIFA erre azt válaszolta, hogy az a 25 perc, amit az örmények ellen, egy 2008-as Eb-selejtezőn a pályán töltött, ezt nem teszi lehetővé. Hivatkozhattak volna Thiago Motta esetére, aki a brazil válogatottban már játszott Golden Cup meccseken, viszont a dél-amerikai válogatott a torna előtt jelezte, hogy csak utánpótlás csapatot indít. Az ekkor pályára lépő játékosait tehát még nem „felnőtt tétmeccset játszó” futballistaként kezelte a FIFA, Motta pedig megkaphatta a behívót az olasz válogatottba. Hasonló esetet úszott meg Wilfried Zaha, aki ugyan a skótok és a svédek legjobbjai ellen is játszott az angol nagy csapatban, de mindkettő barátságos összecsapás volt, így „átjelentkezhetett” szülőhazája, Elefántcsontpart válogatottjába.
Hon-választás: bevándorlás és a Szovjetunió
Ki lehet magyar válogatott labdarúgó? Egy olyan futballista, aki Magyarországon született és magyar állampolgár természetesen egyértelműen kerettag lehet, de olyan, aki rendelkezik magyar útlevéllel és legalább az egyik nagyszülő szintén magyar állampolgárságú. Legfrissebb példa ez utóbbira Willi Orbán, aki apai ágon rendelkezik magyar felmenőkkel, így legutóbb a horvátok ellen is felhúzhatta a meggypiros mezt. A focinál maradva, Loic Nego, a MOL Vidi FC francia születésű szélsője nemrég magyar állampolgár lett és több, mint öt éve a Kárpát-medencében futballozik. Nego viszont nem lehet Orbán csapattársa a következő selejtezőn, hiszen csak annak engedélyezik a váltást, aki már akkor is rendelkezett annak a válogatott csapatnak az állampolgárságával, amelyben játszani kíván, amikor először részt vett jelenlegi szövetsége színeiben egy nemzetközi tétmérkőzésen. Nego U-válogatottban szerepelt Franciaországban, viszont ekkor még nem rendelkezett magyar papírokkal, így a honosítás ellenére sem léphet majd pályára piros-fehér-zöld szerelésben a jövőben.
Speciális esetnek minősül az örökbefogadás, vagy éppen a politikai helyzetek változása: Marcell Desailly és Mario Balotelli is ghánai szülők gyermeke, előbbit azonban francia, utóbbit pedig olasz család fogadta örökbe és felnőttként ezekben a válogatottakban léptek pályára. A Szovjetunió felbomlása után a játékosok származásuknak megfelelően döntöttek, hogy melyik korábbi tagállamban szeretnék folytatni pályafutásukat, akárcsak az ex-jugoszláv országok futballistái. A bevándorlás komoly hatással volt Svájc, Franciaország és Németország válogatottjaira is: második generációs bevándorlóként – azaz a szülők politikai, vagy gazdasági okok miatt migráltak, a játékosok már a célországban születtek – ezekben a válogatottakban mutathatták meg tudásukat. A német labdarúgó válogatottban a nemrég a válogatottól elköszönő Jerome Boateng ghánai, Leroy Sané szenegáli felmenőkkel rendelkezik, Sami Khedira édesapja tunéziai, Mesut Özil pedig harmadik generációs török bevándorló.
Taktikai honosítás
Mivel közeledik a hazai rendezésű asztalitenisz vb, nem mehetünk el a kínai-import mellett. A sportág egyeduralkodó nemzete rengeteg játékost „termel ki”, a világversenyekre ezért jóval nehezebb kijutni a kínai selejtezőkön keresztül. A honosítás azonban megadta a lehetőséget, hogy olyan országok zászlói is feltűnhettek az éremosztásnál, amik eddig nem, és olyanok is esélyt kapjanak, akik a tehetségek „túltermelése” miatt korábban nem indulhattak volna szülőhazájuk színeiben.
A tisztán taktikai pluszt adó honosítások a kézilabdában sem ismeretlen tényezők: legutóbb Katar ténykedése miatt ráncolták a homlokukat a nemzetközi sportvezetők, hiszen a közel-keleti válogatottnál látványos építkezés indult el, nem csak stadionok, de játékerő tekintetében. A komoly fizetésekkel honosított játékosok világbajnoki ezüstig jutottak a hazai rendezésű tornán, még 2015-ben.
A cikk végén említsük még meg az egyik leglazább rendszerrel bíró sportágat: a FIBA, azaz a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség esetében lehetséges az, hogy a honosító válogatottnál szerepelhessen egy „kölcsön” játékos. A pályára lépésnek minimális elvárások mellett – a játékos rendelkezzen állampolgársággal, de az nem gond, ha az adott országban még nem is játszott -, egyetlen fontosabb megkötés, hogy egy nemzeti csapat keretében csak egyetlen ilyen kosárlabdázó lehet. Magyar példaként DeAndre Kane-t említhetjük, a Macabi Tel-Aviv irányítóját, akit az Eb-részvétel előtt „szerződtettünk”.
A honosítás tehát egy rendkívül sokszínű jéghegy, aminek mindössze a felszínét kapargattuk meg ezzel a cikkel. Rengeteg történet és megoldás van a „sport-migráció” történetében, amivel még érdemes lehet foglalkozni, főleg ha ezt az egészet megspékelnénk még az antropológiai/szociológiai értelemben vett „haza” értelmezésével.
Fotó: 444.hu, Sportfaktor.hu, Csakfoci.hu, dreamteamfc.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS