Özbas Szofi, aki nem éremre hajt, de legtöbbször arannyal távozik

Úgy tűnik, Özbas Szofi ráérzett a siker ízére. Az ifjúsági olimpiai bajnoki cím után idén sem torpant meg, a junior világ- és Európa-bajnoki címet követően az U23-as Eb-n sem talált legyőzőre. Tette mindezt pár hónap leforgása alatt. A Ceglédi VSE 18 éves cselgáncsozója ott lehet Tokióban, de ahogy a kisebb versenyeken, úgy az olimpián sem az éremre hajt. Jó ómen lehet, hogy ennek ellenére, azokat is hazavitte eddig…

Másnak egy pályafutás alatt is óriási siker lenne annyi aranyérem, amennyit pár hónap alatt sikerült begyűjtened. Hogy csináltad?

Őszintén? Erre konkrétan nem tudok válaszolni. Megnyertem a junior világbajnokságot és az Európa-bajnokságot, ami első évesen a junior kategóriában akkora élmény volt, hogy azt nehéz elmondani. Az pedig, hogy az U23-as Európa-bajnokságon is elindítottak azt bizonyította, hogy fejben is ott tudtam lenni, és ez a verseny nem csak azért sikerülhetett így, mert sokat edzettem, hanem azért is, mert mentálisan is tudtam koncentrálni, hiszen egy versenyen sok meccsünk van, és nem mindig van időnk a teljes regenerálódásra. Szerintem ez nekem jól megy.

Kicsit kanyarodjunk el a mostani sikerektől. A legtöbb kislány az általános iskolában hercegnő szeretne lenni, vagy babákat öltöztet, ezzel szemben te a cselgáncsot választottad.

Azért kezdtem el 7-8 évesen judózni, mert anyukám látta a testfelépítésemet és a genetikámat, apukám pedig olimpikon birkózó, és úgy érezték, hogy nekem ez a sportág bejöhet. Persze, hosszútávon én döntöm el, hogy ez beválik-e vagy sem, de eleinte sok múlik a szülőn, hogy merre tereli a gyerekét. Szerencsés vagyok, mert engem jó útra tereltek.

Azért nem csak a szülőn, hanem a kitartáson is múlik, hogy az illető marad-e a választott sportágban.

Ha valaki több mint 10 éve sportol, már nem hiszem, hogy a szülőnek kéne erőltetnie, befolyásolnia, mert az rajta áll, hogy mennyire akar élsportoló lenni. Nyilván mindenkinek vannak nehezebb időszakai, olyankor kell a szülői háttér. Tudnak segíteni, hogy nem véletlenül csináltuk ezt idáig, és szerintem fontos, hogy ott van valaki mögötted, mert lehet, hogy ezen múlhat az egész. Ilyen mélypontok a legjobb sportolóknál is előfordulnak, és az a legnagyobb győztes, aki ezekből feláll.

Tudom, hogy a sportolók többsége nem szereti a latolgatást, de a közelmúltban elért eredményeid alapján nagy esélyed van ott lenni Tokióban.

Rengeteg verseny van még, ami pontokat ad, sok összetevős a kvalifikáció. Szerintem már az nagy teljesítmény, ha valaki 18 évesen kijut az olimpiára. Minden eredménynek örülnék, ebben nem tervezgetek előre. Nem kifejezetten az éremre megyek, mert még a kisebb versenyeken sem úgy indulok, hogy csak dobogó lehet a vége. Mindent beleadok, és elsősorban magamnak szeretném megmutatni, hogy jól csináltam.

Azt mondják, a jelen a legfontosabb, de azért nem árt, ha vannak céljaink. Téged foglalkoztat a távoli jövő?

Hosszú távú célom igazából nem is egy konkrét verseny megnyerése, hanem talán az, hogy ha visszatekintek majd ezekre az évekre, akkor úgy tekintsek vissza, hogy én ezt szerettem csinálni. Az a célom, hogy ez az egész értelmet nyerjen, és abból nyerjek erőt, hogy mennyit áldoztam fel ezért. Meg fontos, hogy a magánéletben is sikeres legyek.

Apropó magánélet. A sportnál maradnál vagy vannak más terveid?

Nem tudom, hogy meddig fogok még cselgáncsozni, de eddig is azért csináltam, mert fontos nekem és nagyon szeretem. A tanulás sem mellékes persze, a pszichológia érdekel, azon belül a sportpszichológia, s mivel közel van egymáshoz a két terület, kapcsolatban tudok maradni a sporttal.

Tegyük fel, hogy 15 év múlva ugyanitt leülünk beszélgetni. Szeretnéd, ha lenne köztük egy eredmény, amire szívesen emlékszel vissza?

Minden versenynek megvan a saját kalandja és emléke. Néhány verseny olyan pozitív nyomot hagyott bennem, amit semmivel nem cserélnék el. A tavalyi ifjúsági olimpia számomra fantasztikus volt. Velem egykorúakkal lehettem és teljesen más, mint egy kifejezett judo verseny, hiszen itt más sportágak is jelen vannak. Az egész magyar válogatott együtt utazott, és tényleg mindenki segíteni akart a másiknak, szóval nekem az élmény marad meg egy-egy verseny kapcsán, még akkor is, ha ott sikerült nyernem. Azt kívánom, hogy 15 év múlva a beszélgetésünk rengeteg pozitív élményről szóljon.

Mit tud adni a cselgáncs a sok befektetett energiáért cserébe?

Talán azt az ősi akaraterőt emelném ki, amit nekem is megtanított. Ha egy verseny előtt esetleg rossz kedvem van, akkor is bíznom kell magamban és elhinni azt, hogy meg tudom csinálni. Ez hatalmas pluszt tud adni az embernek az életben is.

Forrás: Simon Dániel, fotó: Özbas Szofi