
A magyar sportban az egycsatornás finanszírozási rendszer mellett még számos jelentős sporttörvény-módosítást vezettek be 2017-ben. Az utánpótlás-nevelés visszakerült az állami sportirányításhoz és 2018-ra több mint 2,4 milliárd forintos költségvetésből dolgozhatnak. Ezen felül pedig Békéscsabán 1,8 milliárd forintos támogatásból épül meg a régió legnagyobb röplabda-akadémiája.
„Olyan, egymásra épülő, komplex utánpótlásprogram-struktúrát alakítottunk ki Szabó Tünde államtitkár asszony vezetésével, amelyben 6-tól 23 éves korig támogatjuk anyagilag és szakmailag a tehetséges fiatalok sportpályafutását.” – mondta Sárfalvi Péter, világ- és Európa-bajnok öttusázó, aki az utánpótlással foglalkozó helyettes államtitkárság vezetője. Egyre több sportágban tudnak már a fiatalok akadémiai körülmények között készülni. Fontos, hogy ezek az intézmények támogatják a tanulás és a versenysport összehangolását, valamint modern infrastrukturális környezetben készülhetnek.
2017-ben elindult az Utánpótlás Edző Program is. Nagyon fontos Magyarországnak, hogy ne csak a játékosokat, hanem a szakembereket is fejlessze. Ez a program kifejezetten a legfiatalabb korosztályokkal foglalkozó edzőket érinti. A cél, hogy itthon tartsák a tehetséges edzőket és ne térjenek le a pályáról. 2018-ban, az előző évhez képest, 10%-kal magasabb keretösszeggel számolhatnak.
Békéscsabai Röplabda Akadémia
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, 2016 áprilisában tett először látogatást a békéscsabai röplabda klubnál. Az azóta eltelt 2 év szorgosan telt, az előkészítő munkák után megszületett a döntés: 1 milliárd 878 millió forintos beruházás keretében épül fel itt Európa egyik legnagyobb röplabda utánpótlás akadémiája. A támogatás a Magyar Röplabda Szövetségen keresztül érkezik, többéves bontásban. Az összeg kizárólag sportinfrastruktúra-fejlesztésre és utánpótlás-nevelésre használható fel. Ebből a forrásból új csarnok, valamint kollégiumok is épülnek. Ez nem csak a város csapatának, hanem az egész magyar röplabdasportnak jót tesz, mert ha a célok megvalósulnak, akkor a magyar röplabda-válogatottak pár éven belül stabil tagjai lehetnek az Európa-bajnokságoknak.
Baran Ádám klubelnök elmondta, makacsul ragaszkodtak az elképzeléshez, hogy egy hátrányos helyzetben levő régióban teremtsenek nemzetközi szintű körülményeket, ami elengedhetetlen az utánpótlás-nevelésben. Ezzel felzárkózhatunk a legfejlettebb röplabdakultúrával bíró országokhoz. A BRSE egyébként kifejezetten jól kommunikálja a csapatuk tevékenységét a közösségi oldalakon. Tudják, hogy így érik el legjobban a fiatalokat és ezáltal sokkal könnyebben tudnak utánpótlás-bázist építeni.
Fotó forrása: Vásárhely24
Calator prin Romania
2019-11-01 at 21:11
Kérjük, ne tartsa fel a fantasztikus munka. – Calator prin Románia .