
Befejeződött a budapesti birkózó-világbajnokság, ahol a magyar versenyzők egy arany-, két ezüst-, és egy bronzéremmel a hatodik helyen zárták az összesített éremtáblázatot. A legsikeresebb nemzet Oroszország lett, amely 10 aranyérmet gyűjtött. A magyar csapat a kötöttfogásban szerezte az érmeit, s ebben a szakágban a második helyen végzett a hazai csapat.
Taroltak az orosz kötöttfogású birkózók a budapesti világbajnokság utolsó napján. Oroszország képviselője végzett ugyanis az élen mind a három vasárnapi döntőben. 77 kg-ban Alekszandr Csehirkin, 97 kg-ban Musza Jevlojev, 130 kg-ban pedig Szergej Szemenov diadalmaskodott.
Ami a házigazda magyarokat illeti, Lőrincz Tamás (77 kg) ezüstérmes lett, Kiss Balázs (97 kg) pedig ötödikként zárt.
„Nagyon szomorú vagyok. Hihetetlen, de olyat bevert, hogy majdnem eltört az arccsontom, és semmi… Most elment egy nagy lehetőség. Megmondom őszintén, lehet, hogy ez volt az utolsó. A közönség fantasztikus volt, és nagyon szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy egész végig buzdítottak minket, nem is emlékszem ilyen világversenyre a pályafutásomból. Köszönöm ezt az élményt 32 évesen!” – nyilatkozta Lőrincz Tamás.
„Fantasztikus volt a közönség, mindent kiadtam magamból. Úgy érkeztem ide, hogy ha minden mérkőzésen kiadok magamból mindent, akkor elégedett leszek. Nyilván jobb lett volna a dobogóra állni, de nem panaszkodhatok, hiszen megtettem, amit tudtam. Nem számítottam arra a válldobásra, amit a szerb életében először vitt véghez, meglepett vele. Jó lesz megölelni a családtagokat, barátaimat, nekik külön köszönöm a szurkolást.”- mondta csalódottan Kiss Balázs.
Nenad Lalovics a Nemzetközi Birkózó Szövetség elnöke örömét fejezte ki a budapesti világbajnokság kiváló szervezésével és lebonyolításával kapcsolatban, és kiemelte, hogy a magyarok az egyik legjobb eseményt rendezték meg a sportág történetében.
“Méltóképpen koronázta meg az utolsó nap az elmúlt nyolcat. Fantasztikus világbajnokságon vagyunk túl és szeretett sportágunk tovább fejlődött. Rendkívül boldog vagyok, hiszen folyamatosan előre haladunk és a magyar szervezők mindent tökéletesen megvalósítottak. Nem csak a sportolók, stábok számára volt hosszú ez az esemény, hanem mindenkinek, aki részt vett a szervezésben. Köszönöm a kitartásukat és külön örömet jelent, hogy egyetlen mérkőzésen sem történt bírói tévedés. Kiváló, precíz munka és az egyik legjobb szervezés, amit valaha tapasztaltam.”
Forrás: MBSZ, fotó: Martin Gábor, Róth Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS