Csontos György – A klubhűség mintaképe

Sok kiváló sportember tűnik el a homályban méltatlanul. Pedig valamennyien megérdemelnék, hogy elidőzzünk a nagyságuk, teljesítményük előtt. Ilyen Csontos György is, az FTC ökölvívó egyéni-és csapatbajnoka. Ma lenne 100 éves.

Sportolói pályafutását az Erzsébeti Sportklubban, az ETC-ben kezdte, labdarúgó kapusként. Az ökölvívásba is itt kóstolt bele, majd tehetségét felismerve leigazolta az FTC. Akkoriban a hivatásos sportoló fogalma hazánkban még nem létezett, legalábbis a mai értelemben semmiképpen. Sportolóink munka mellett edzettek és versenyeztek. Csontos György is csak úgy írhatott alá szerződést a Fradival, ha munkába állt. Ebben a klub segített neki, a Neményi Papírgyárban – a Csepeli Papírgyár elődjénél – kezdett dolgozni. A hadifogságban töltött éveit, s az azt követő nagyjából két évet leszámítva – amikor a Fradi ”elintézte”, hogy sportolói könnyebb munkát végezhessenek –, nyugdíjazásáig itt dolgozott. Ahogy a munkahelyét, úgy klubját és hazáját sem hagyta soha cserben. Többször kapott kecsegtető ajánlatot más csapatoktól, még a háború utáni „kirakatcsapattól”, a Honvédtól is. Tőlük azonnal kapott volna lakást és katonai rangot is, ami egzisztenciális szempontból számára és családja számára is előnyös lett volna, ám a válasza mégis az volt, hogy szeretett klubját nem hagyja el.

Hadifogságban hivatalosan 1944. november 1. és 1948. július 18. között volt, 1355 napig, a 212/9. számú hadifogolytáborban, Leningrád mellett, a Ladoga-tó környékén. Csontos György életében senkire és semmire nem mondott rosszat, a hadifogságban töltött évek negatív élményeiről sem mesélt soha. Minden, amit elmondott az, hogy összesen egy ruhát kaptak, abban dolgoztak és aludtak. Más visszaemlékezésekből azonban kiderül, hogy amellett, hogy fakitermelésen dolgoztatták őket, embertelen körülmények között, élő erős aknamentesítést is végeztettek a foglyokkal. Meleg pufajkát, hogy ne fagyjanak meg munka közben, csak akkor kaptak, amikor télen már mínusz 40 fokig süllyedt a hőmérséklet.

Két gyermeke született. Lánya, Stefánia Hedvig 1944-ben, fia, György Lajos 1950-ben. Lánya 4 éves volt, amikor a hadifogságból hazaért, ekkor találkoztak először. Fia Down-szindrómával született, 16 éves korában bevitte a papírgyárba dolgozni, amit azzal a feltétellel tehetett meg, hogy csak a felügyelete mellett végezhet munkát. Ezzel egyúttal azt is vállalta, hogy a ranglétrán soha nem léphet előrébb.

Gyermekei és később unokái is fradisták lettek, hiszen születésüktől fogva a Fradi iránti szeretetben és hűségben nőttek fel. Legidősebb unokája, Silló István, a Győri Nemzeti Színház zeneigazgatója és a Magyar Állami Operaház karmestere. Középső unokája, Katalin és a legfiatalabb, György, a Nemzeti Énekkar énekművészei. Mindannyian sportbarátok.

Csontos György sportolói pályája, az, hogy a frontról szabadságra hazatérve, edzés nélkül is beállt versenyezni, s a hadifogságból hazatérve is azonnal a Fradi szolgálatába állt, a sport iránti alázata, a klubjához való holtig tartó hűsége példaértékű lehet a mai világban.

Rendhagyó összeállítással zárjuk cikkünket! Korabeli lapokból válogattunk Csontos György gondolataiból és a beszámolókból. Mi üdítőnek találtuk, főleg a kiváló sportember megnyilvánulását.

1941.05.20. A kapus dolga könnyebb, mint az öklözőjé – Csontos érdekes összehasonlításai a két sportág között

“A 10-es és 11-es honvéd kórház múlt heti rangadóján Csontos, az FTC válogatott ökölvívója védte a ’tízesek’ kapuját. Egy- két hibától eltekintve – jól… Volt két “öklözése” – sajnáltuk a labdát. Aztán egy szögletrúgásra is felugrott a levegőbe Csontos. Most Pintér fejével találkozott az ökle. Sajnáltuk Pintért… A ’közelharcban’ viszont otthon volt Csontos. Nem is igen mentek rá az ellenfél csatárai….. – Egészen jól védtél. – állapítja meg Sárosi Béla. – Nem is hittem, hogy egy ökölvívó ilyen ruganyos. – Hát ment valahogy – szerénykedik Csontos. Pedig őszintén mondom, három éve már, hogy moziban sem láttam labdarúgó mérkőzést. Igaz, azelőtt éltem – haltam a fociért. Megtudjuk Csontostól, hogy fiatalabb korában az egyik cégcsapat hálóját védte, mégpedig egészen kiválóan. Cégliga válogatott is volt. Aztán felcserélte a hálót a szorítóval. – Én mondom – fordul oda hozzánk – könnyebb kapusnak lenni, mint ökölvívónak. Sárosi Béla az előbb azon csodálkozott, hogy milyen ruganyos vagyok. Hát ha nem volnék ruganyos, nem is lehetnék sohasem jó öklöző. Nekünk legalább annyi lábedzés kell, mint a labdarúgóknak. Aki ne hiszi, próbáljon meg ’végigtáncolni’ három kemény menetet. A kapusnak azért is könnyebb – folytatja Csontos –, mert ki is futhat a kapujából, ha baj van, aztán, ha nagyon támadják, szorongatott helyzetben ki is dobhatja a labdát. Engem, ha szorongatnak a szorítóban, nem futhatok ki a kötelek közül s az ellenfelemet sem dobhatom ki. Állni kell a támadást, állni az ütéseket. Aztán jó szeme is legyen az ökölvívónak. Ezt a ’jószemet’ most a kapuban is felhasználtam. Három éve nem védtem, de észrevettem a csatárok mozdulatán, hogy mit is akarnak csinálni. Rajta voltam minden labdán. Még azon is, amelyik – sajnos! – becsúszott a hasam alatt….  Én csak azt mondhatom – fejezi be mondókáját Csontos -, hogy az ökölvívó edzés csak javára válna minden labdarúgónak. Megtanulnák a keménységet, a gyors kitéréseket s erősítenék a felsőtestüket is. Csontos már húzza is fel a ’mundért’. Feszül rajta a zubbony. Mongolos vágású arca csupa derű…”

1942.03.20. Csontos válaszúton

“Ökölvívó. Arcán is látszik. Széles arccsontja nem mozdul. Meghitt sarokban ül. Ha nem ismerné az ember, azt hinné, hogy néma. Amint meglát, keserűen elhúzza a száját. – Sportemberhez nem illik a fejlógatás! – mondjuk neki. – Nagyon bánt az FTC csapatbajnoki szereplése – szólal meg. – Tessék elhinni, mi versenyzők nagyon felkészültünk. Tiszta lelkiismerettel állottuk a harcot. Azonban… – Különben a döntő küzdelmek igazolnak. Hasonló sors jutott a BTK-nak. Szerencséje, hogy bekerült a döntőbe és így nem esett ki. – Ha a Fradi feloszlik, szögre akasztom az ökölvívó kesztyűmet. Vagy talán a szigeti vállalati csapatba igazoltatom magam. Megvallom őszintén, egyiket sem szívesen teszem. Legszívesebben zöld-fehérben harcolok. – Különben itt a tavaszi idény! – és felcsillan a szeme. – Komoly edzést kezdek. Tavasszal én védem az ETC kapuját. Labdarúgás az igazi sportom! – De csak az ökölvívás után – fejezi be Csontos György, az FTC ökölvívója és az ETC labdarúgó csapatának kapusa.“

Fotó: Nemzeti Sport, családi fotóalbum