A magyar férfi vízilabda-válogatott nem tudta megvédeni címét a spliti Európa-bajnokságon, mert a szombati fináléban 10-9-re kikapott a házigazda horvát csapattól.
Varga Zsolt szövetségi kapitány alaposan megfiatalított együttese utoljára 2-1-nél vezetett, de végig jól tartotta magát, három perccel a vége előtt még 8-8-at mutatott az eredményjelző. A hajrában aztán a horvátok 10-8-ra elhúztak, onnan pedig már nem tudott visszakapaszkodni a magyar csapat.
A horvátok az ugyancsak hazai rendezésű 2010-es Eb után másodszor diadalmaskodtak, míg a 13 elsőségükkel rekorder magyarok hetedszer zártak ezüstérmesként.
Varga Zsolt a már szokásosnak tekinthető 13 játékosának szavazott bizalmat, azaz Ágh György és Vadovics Viktor maradt ki a meccskeretből. A júliusban kinevezett szakvezető a válogatott élén éppen a horvátok ellen debütált felkészülési mérkőzésen, augusztus elején a hazaiak 10-9-re nyertek Sibenikben. A legutóbbi, világversenyen vívott egymás elleni meccset viszont a magyarok nyerték a tokiói olimpia negyeddöntőjében, méghozzá az akkor hétgólos Manhercz Krisztián vezérletével, aki az azóta alaposan megfiatalított csapatnak is vezéregyénisége, ugyanis három találat hiányzott neki, hogy utolérje a kontinensviadal góllövőlistájának élén a román Tudor-Andrei Fuleát.
A zsúfolásig megtelt, 9000 néző befogadására alkalmas Spaladium Arénában kiváló hangulatban kezdődött a találkozó, amelyen a hazaiak hozták el a labdát a ráúszásnál, de az első lövést – a magyar védekezésre jellemző módon – Manhercz blokkolta. A magyar csapat hatalmas füttyszó közepette emberelőnyt kapott, de nem élt a lehetőséggel, így a horvátok kerültek először előnybe, viszont a második fórt Zalánki már gólra váltotta. Az egész Eb-n fantasztikus védekezés a fináléban is jellemezte a magyarokat, akik a második létszámhátrányt is kapott gól nélkül zárták, sőt, a lefordulásból Molnár lőtt gólt. A harmadik és negyedik magyar kiállítást már megbüntette a horvát csapat, amely nem sokáig örülhetett, mert a 19 éves Molnár a jobb szélről váratlanul lőtt kapufás gólt.
A második felvonást Vogel bravúros védései vezették fel, de az problémát jelentett, hogy már három magyar játékos – Nagy, Angyal és Fekete – is két személyi hibánál járt, ráadásul a hatodik fórjukból ismét a horvátok szereztek vezetést. A túloldalon viszont két emberelőnyös szituáció is kimaradt, mert előbb Zalánki lövését, majd Konarik közeli húzását védte a horvát kapus. Mivel akcióból egyik gárda sem tudott veszélyeztetni, a nagyszünetig több gól nem is született, így Varga Zsolt meccs előtti kívánalma, hogy csapata az első két negyedben közel maradjon a hazaiakhoz, teljesült.
A fordulást követően azonban a horvátok emberelőnyből rögtön betaláltak, így először alakult ki kétgólos különbség, csakhogy Német centergóljával azonnal visszazárkóztak a magyarok, akik sorozatban négy fórt is kihagytak, végül Manhercz büntetőjével mégis összejött az egyenlítés 5-5-nél. A sorozatos magyar büntetésekből – Fekete kipontozódott – kettőt ismét kihasznált a horvát csapat, a kettő között pedig ötödjére a magyarok is betaláltak előnyből. Hosszú idő után az első akció gólt Vigvári távoli bombája jelentette, de az újabb magyar kiállítás megint horvát gólt hozott, így az utolsó nyolc perc 8-7-es horvát vezetésről indult.
A magyarok sorozatban harmadszor, 8-8-nál is utolérték a riválist, mert előnyben Zalánki remek passzát a csapatkapitány Jansik a vízből derékig kiemelkedve húzta a horvát kapuba. Hosszú idő után vezethetett volna a magyar csapat, de Vigvári ziccerben a kapufát találta el, majd kiállították, de az ellenfél lövése is a keresztlécen csattant. A bíró ezután támadó hibát és újabb magyar kiállítást ítélt – Molnár Erik is végleg kiszállt -, de ekkor Vogel védett nagyot. Viszont kevesebb, mint három perccel a vége előtt a rivális ötméteresénél már ő sem tudott segíteni. A túloldalon viszont Manhercz kihagyta a büntetőt, a megúszásból a horvátok újabb ötmétereshez jutottak, azt bedobva pedig két perccel a vége előtt 10-8-ra elhúztak. Ezt követően a kimaradt magyar előny tulajdonképpen végleg eldöntötte a végére kissé feszült hangulatúvá váló döntőt. Jansik ugyan ötméteresből még szépített, de a maradék 32 másodpercre a horvátok eldugták a labdát, így hatalmas ünneplés kezdődött a az arénában.
“Éreztem, hogy nehéz lesz, mert az eddigi mérkőzéseken is sokkal több előnyt kapott a hazai csapat. Az volt a taktika, hogy az elején nem szabad elengedni a riválist, ez ugyan bejött, mert szoros volt az állás, de a végén mi hibáztunk, a bírók pedig ráléptek a gázpedálra” – értékelt Varga Zsolt szövetségi kapitány. “Azért vagyok kissé csalódott, mert közel éreztem a győzelmet, illetve az bánt, hogy a kihagyott ötméteres ellenére belenyúltak a mérkőzésbe”.
A júliusban kinevezett, játékosként olimpiai bajnok szakvezető közölte, a csapat nagyon messziről indult, mégis nagyon közel került a célhoz. Szerinte a válogatott ismét jó úton jár, ezért folytatni kell ezt a munkát. Az alaposan megfiatalított együttesből – öten maradtak a két évvel ezelőtt Eb-aranyérmes gárdából – senkit nem kívánt kiemelni, de azt kiemelte, hogy mindenkivel maximálisan elégedett volt.
A Pro Reccóval Bajnokok Ligája-győztes Zalánki Gergő szintén arról beszélt, hogy azért érez csalódottságot, mert benne volt a mérkőzésben a győzelem lehetősége is. Úgy vélte, a végén picit többet hibáztak, mint az ellenfél, de úgy vélte, ennek a fiatal együttesnek lesz még ideje javítani, és egy-két nap múlva felértékelődik majd az ezüstérem.
“Rengeteg kiállítást kaptunk, de ezt tudtuk, hogy így lesz, ezúttal viszont nem állt úgy össze az emberhátrányos védekezésünk, mint az előző találkozókon” – fogalmazott a kapus Vogel Soma, aki szerint ehhez a jó eredményhez a csalódást keltő vb-n szerepelt játékosok “bosszúvágya” és a fiatalok bizonyítása vágya is kellett.
“Így is nagy dolgot vittünk véghez, például megvertük a világbajnok spanyolokat, de nem sikerült befejezni a melót. Viszont nagyon jó úton járunk, mert igazi nagybetűs csapatként küzdöttünk az egész Eb-n, és majd az olimpián kell felérni a csúcsra” – mondta a csapatkapitány Jansik Szilárd, akit a kontinenstorna legjobb játékosának választottak, de közölte, a díját – bár hatalmas elismerésnek tartja – azonnal elcserélné az aranyéremre.
A magyar válogatott a hazai vb-n csalódást okozó hetedik hely után új szövetségi kapitánnyal és megfiatalított kerettel magabiztosan menetelt a döntőig a szerbeken, a montenegróiakon és a világbajnok spanyolokon keresztül. A fináléban végül 10-9-re alulmaradt a hazai közönség támogatását élvező horvát csapattal szemben.
Eredmény:
döntő:
Horvátország-Magyarország 10-9 (3-3, 1-0, 4-4, 2-2)
—————————————————
magyar gólszerzők: Molnár, Jansik 2-2, Zalánki, Német, Manhercz, Konarik, Vigvári 1-1
Korábban:
a 3. helyért: Spanyolország-Olaszország 7-6 (3-1, 0-2, 3-1, 1-2)
a 7. helyért: Montenegró-Georgia 14-11 (6-4, 2-1, 4-3, 2-3)
az 5. helyért: Görögország-Franciaország 10-8 (3-2, 4-1, 2-2, 1-3)
/forrás:MTI/
Facebook
Twitter
YouTube
RSS