Lázár János a Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) elnöke, miután egyhangúlag megválasztották a szervezet tisztújító közgyűlésén.
A fideszes országgyűlési képviselő az egyetlen jelölt volt a posztra, az alelnök pedig Markovits László, a Vasas SC elnöke lett.
A 45 éves Lázár János elődje, Szűcs Lajos fideszes országgyűlési képviselő 2011 januárja óta irányította az MTSZ-t, amelyben azután vált esedékessé a közgyűlés összehívása, hogy május 13-án öt elnökségi tag lemondott tisztségéről.
A Magyar Tenisz Szövetség székhelyén került megrendezésre ma a tisztújító közgyűlés, mely 14 órakor 5 szavazat híján nem volt határozatképes. A fél órával későbbi újrakezdésnél a közgyűlés a megjelentek számától függetlenül határozatképes volt, így megkezdődhetett az érdemi munka.
Először Juhász Gábor főtitkár bejelentette, hogy Dr. Szűcs Lajos, az MTSZ 2011 óta regnáló elnöke, Bohács Zsolt, az MTSZ alelnöke és Stumpf Zoltán az Ellenőrző Bizottság elnöke lemondott a közgyűlés kezdetéig.
Az első napirendi pontban egy alapszabály módosításról döntött a grémium, a közgyűlés pedig úgy határozott, hogy az elnökség létszámát 7-ről 11 főre emelje. Kisvártatva az elnöki tisztségre egyedüliként kandidáló Dr. Lázár János is szóra emelkedett, aki így fogalmazott:
“Mindenki elnöke szeretnék lenni, mindenkire számítok a munkám során. Az MTSZ vízválasztóhoz érkezett, ha nem sikerül konszolidálni a szövetséget, akkor a gazdasági nehézségek ellehetetlenítik a működést. Az utóbbi időben sokan messzire kerültek a döntéshozástól, most azonban mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy döntsön a jövőről. A következő egy évben szeretnék segíteni, sportvezetői ambícióim nincsenek, teniszt szerető, azt amatőr szinten játszó ember vagyok, aki lezárja a múltat, békét teremt és új korszakot nyit. A következő hónapokban elrendezzük az anyagi természetű ügyeket a beszállítókkal, partnerekkel és a kormánnyal, mely reálisan nézve december 31-ig sikerülni is fog. A béketeremtés időszaka közben azonban egy új programmal is elő kell állni, 2021-től pedig egy új korszak kezdődik, mely az addigra megteremtett béke alapjaira támaszkodik. Az új korszakhoz azonban olyan emberekre van szükség, akik sem a korábbi évek döntéshozásában, sem a jövőbeli támogatások odaítélésében és a rendszer felépítésében nem érdekelt. Hiteles szakmai munkára van szükség és olyanokra, akik segíteni akarnak és nem kivenni a teniszből. A tömegbázis növelése az egyik legfontosabb célunk. A magyar kormány GDP arányosan Közép-Európában a legtöbbet költi a sportra, ezt a lehetőséget pedig nem szabad kihagyni. A tenisznek nem presztizs eseményekben kell megnyilvánulnia, hanem meg kell teremteni a lehetőséget bárki számára a teniszezéshez. Arra készülök, hogy a vidékiek, a szeniorok, amatőrök és a társasági tenisz szereplői számára is újabb lehetőségeket teremtsünk. Egy olyan struktúra kialakítása a cél, melyben minden szereplő megtalálja a számítását és mindenki elégedett lehet.”
Ezután került sor a szavazásra, melyen a küldöttek egyhangúan, 156 szavazattal választották meg, Dr. Lázár Jánost az MTSZ új elnökének. A közgyűlés döntött az elnökségről, melybe a következő személyek kerültek: Markovits László alelnök, tagok: Balaicz Zoltán, Lantos Csaba, Nagy Zoltán, Nagy Zsolt, Noszek Péter, Papp László, Schmitt Gréta, Vágó László, Zwack Sándor
Forrás, fotó: MTSZ, MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS