A Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) közleményében olvasható, hogy a viadalra 17 magyarországi egyetem képviseletében 313 hallgató utazott. Kiemelték: korábban ennyi egyetemista sportoló nem képviselte még Magyarországot az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) által szervezett multisporteseményen, amelyen rekordszámú érmet szereztek.
A kétévente megrendezendő európai viadalra az egész kontinensről érkeztek hallgatók: ezúttal 38 országból több mint 400 egyetem 4000 egyetemista sportolója vett részt. Lódzban 14 helyszínen, 20 sportágban mérhették össze tudásukat, ezekből 18-ban magyar induló is akadt.
Magyarországot összesen 417 fő (versenyző, kísérő és játékvezető) képviselte a játékokon, továbbá még számos vendég és megfigyelő is részt vett rajta, mivel a soron következő, 2024-es EEJ-nek Debrecen és Miskolc ad otthont. Utóbbi az 1965-ös Universiade óta a legnagyobb egyetemi multisportesemény lesz Magyarországon.
A magyar egyetemisták összesen 47 érmet szereztek, a kiutazó 17 egyetemből 14 gyűjtött érmet. A legeredményesebb magyar egyetem a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem lett 12 éremmel (5 arany, 7 bronz), amellyel a negyedik helyen zárt az összesített ponttábla alapján. Ebben a rangsorban az utolsó előtti napig az élen állt.
Forrás: MTI/MEFS
Ashley is interested in you! More info: https://letsg0dancing.page.link/go?hs=0ab9c9c9f8a81b95183a526a08994935&
2022-08-13 at 12:20
5mzigh