Csaknem másfél órán keresztül állt a játék a magyar női röplabda-válogatott Ukrajna elleni Eb-selejtezőjén, amelyet végül könnyedén nyert meg a házigazda, megszerezve a csoportelsőséget.
A kijutást már kiharcolta a női válogatott, a hátralévő két fordulóban a csoportelsőség megszerzése a cél. Ehhez mindkét hátralévő mérkőzését meg kell nyernie, azonban az első „falat”, az Ukrajna elleni találkozó volt igazán sorsdöntő.
A Szakmáry Gréta, Fábián Fanny, Szedmák Réka, Németh Anett, Gyimes Zsófia, Pintér Andrea hatos kezdett a mérkőzésen, liberó poszton pedig a budapesti mérkőzést is végigjátszó Tóth Fruzsina kapott újabb lehetőséget.
Szorosan indult a mérkőzés, hiszen a két csapat fej fej mellett haladt, kétpontos előnyt – többször is – a mieinknek sikerült kiharcolnia. Nem volt könnyű azonban a szélen pontot szerzeni, hiszen a török élvonalban légióskodó Oleszja Rihljuk keményen blokkolt. Amellett, hogy Németh Anett remekül megtalálta a rést egy-egy szélső ütésnél és Pintér Andrea centerből is eredményes volt, néhány rossz nyitás és ütés is becsúszott, emiatt a szett felére az ukránok dolgoztak ki hárompontos előnyt (16:13). Andreas Vollmer időt kért, de mivel sorozatban kettő ütöttek a házigazdák, következhetett az újabb pihenő. Nem kellett sokáig várni az újabbra, ugyanis a csarnokban áramszünet volt, ami miatt közel másfél órán keresztül állt a játék. A kényszerpihenő után sem sikerült a hátrányt ledolgozni, így a házigazdák szereztek vezetést. (25:16)
A második szett kezdetén pályára lépett a budapesti mérkőzésen parádésan beálló Török Kata, aki Szedmák Rékát váltotta, aminek meglett az eredménye, hiszen 5:1-gyel indították a mieink a játszmát. Sajnos még időben észbe kaptak a hazaiak, hamar ledolgozták a hátrányt, majd a vezetést is átvették. A játszma felénél 14:13-ra vezettek az ukránok, majd sorozatban szerzett hat pontjukkal meglógtak a mieinktől, amely mind nyitásfogadásban, mind nyitásban többet hibázott, ezért gond nélkül növelte tovább előnyét a hazai csapat. (25:15)
A harmadik szettben már nagy különbség alakult ki a két csapat között – több mint tízpontos is volt a különbség –, ezért nem kellett a hazaiaknak izgulniuk, könnyedén győztek. A mieinknek annyit sikerült elérniük, hogy tíz pont alá csökkentették a különbséget (25:16).
A magyar csapat vereségével már biztosan a csoport második helyén végez.
NŐI RÖPLABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
C-CSOPORT, 5. FORDULÓ
UKRAJNA–MAGYARORSZÁG 3:0 (16, 15, 16)
Kutna Horá, 50 néző. V: Kovar (cseh), Schimpl (szlovák)
UKRAJNA: Dancsak 5, Rihljuk 13, Dimar 9, Dorszman 11, Velikokon 3, Milenko 9. Csere: Njemceva (liberó). Szövetségi kapitány: Ivan Petkov
MAGYARORSZÁG: Fábián F., Szakmáry 12, Pintér A. 5, Németh A. 5, Szedmák 2, Gyimes 4. Csere: Tóth F. (liberó), Török K. 5, Bagyinka 1, Petőváry, Papp O. 1. Szövetségi kapitány: Andreas Vollmer
Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:4, 10:10, 16:13, 22:15. 2. játszma: 1:5, 10:10, 14:11, 20:13. 3. játszma: 5:3, 12:3, 21:11
MESTERMÉRLEG
Andreas Vollmer: – Nehéz mit mondani a találkozóról, teljesen megérdemelten nyert ellenfelünk, a bő egy órás szünet után egy másik mérkőzést láthattunk, mint előtte. Nem tudtuk kezelni ezt a helyzetet, értelemszerűen nem erre készültünk. Békéscsabán szeretnénk javítani és győzelemmel zárni a selejtezősorozatot.
/forrás:nso.hu, cev.eu/
Facebook
Twitter
YouTube
RSS