Nagykovácsiban 6,5 kilométer hosszúságú, 280 méter szintkülönbségű olimpiai hegyikerékpár-versenypályát adtak át.
A Pilisi Parkerdő Zrt. tájékoztatása szerint a 15 millió forintos beruházásból megvalósult új létesítmény a versenyzőket, az utánpótlás-nevelést és az amatőr kerékpározókat egyaránt szolgálja. Kiemelték: felelős erdőgazdálkodóként, a természetkárosítás és az illegális pályák építésének megelőzése érdekében olyan speciális helyszínt létesítettek, amely a hegyikerékpározóknak nyújt professzionális, a sportági követelményeknek teljes mértékben megfelelő edzési, felkészülési és versenylehetőséget. Hozzátették: mindezt az erdei gyalogos és lovas, valamint hobbikerékpáros forgalomtól mentes környezetben.
A pálya mesterséges akadályokkal tarkított, egynyomos erdei ösvényekből, valamint kétnyomsávos erdei utak kombinációjából áll. A nehezebb, nagyobb technikai tudást igénylő szakaszokon elkerülő nyomvonal is van, amelyet különböző színű (profi/piros, illetve amatőr/kék) jelzésekkel láttak el. A beépített technikai elemeket természetes anyagokból – kő, szikla, rönk – építették. A pálya rajt-cél területén egy kerékpártárolóval is ellátott bővített parkolót alakítottak ki.
Hangsúlyozták: a pálya a Pilis Bike útvonala, valamint a Nagykovácsit és Budapestet összekötő, most elkészült kerékpárút közelében fekszik, így kerékpáral is könnyen megközelíthető.
Forrás, fotó: MTI, parkerdo.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS