Az országgyűlés 2016. november 8-án elfogadta az utánpótlás nevelés és a sportirányítás rendszerének részleges újragondolását és kormányhatározatot hozott a Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztési Programról. Ez a pályázat a pályakerékpár, atlétika, tenisz, valamint az újonnan bevezetett olimpiai sportágak infrastrukturális adottságainak fejlesztésére jött létre.
Egyedül az Atlétikai Stadion nem alkalmas a fent említett célok elérésére, ezért kapcsolódó fejlesztéseket is terveztek a létesítmény közvetlen közelébe. Az Észak-Csepeli szigetcsúcson egy 55 hektáros területen további sportlétesítmények megépítésére indult beruházási pályázat. Az atléták edzőpályáin kívül itt épülne fel egy extrém park, ahol BMX versenypálya és gördeszka pálya mellett kajak-kenu szlalompálya is épülne. Mindezekre azért van szükség, mert az újonnan bevezetett olimpiai sportágakban egyelőre még csak kvalifikálni sem tudunk, így pedig nehéz vonzóvá tenni a sportágakat a fiatalok számára.
A későbbiekben pedig szeretnék a sportkomplexumot teniszpályákkal is bővíteni, ahol lehetőség nyílna ATP és WTA tornák rendezésére. A tenisz újra reneszánszát éli, férfi-válogatottunk feljutott a Davis Kupa világcsoportjába, egyéniben pedig két top 60-as játékosunk is van Babos Tímea és Fucsovics Márton személyében. Valami tehát elindult, muszáj lépést tartani a többi nemzettel, ha fenn szeretnénk tartani a mostani eredményeinket.
A Kemény Ferenc Sportlétesítmény-fejlesztés Program másik óriási beruházása a kerékpársportot érinti. Mivel a pályakerékpár szabadtéri sportból zárt lett, ezáltal minden világversenyét fedett körpályákon rendezik. A Millenáris Velodrom műszakilag elavult és a pálya mérete se felel meg a nemzetközi sportszövetségi előírásoknak, így azon nem lehet versenyeket rendezni. Valószínűleg ez is hozzájárul ahhoz, hogy az olimpiák történetében még magyar kerékpáros nem állt a dobogón. Pontosan ezek miatt van szüksége Magyarországnak egy új, több funkciós velodrom építésére, amely amellett, hogy nemzetközi versenyeket hozna Budapestre, egy regionális edzés- és versenyközpont is lehetne. A terv – hasonlóan az atlétikai stadionhoz -, hogy az alaphelyzetben 2500 főt befogadó épület, világeseményekre bővíthető legyen 5000 férőhelyesre.
(Kép forrása: Egri Városi Sportiskola)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS