Amikor Rafaela Silva megnyerte az aranyérmet hazai közönsége előtt, életútja ismét rivaldafényt kapott. Rio de Janeiro legszegényebb favellájában nőtt fel, gyerekkorában agresszív viselkedését a judóval tudta kontrollálni, karrierje felívelése közben egy hiba miatt a legmélyebbről kellett visszakapaszkodnia, de meg sem állt egészen a csúcsig.
Silva az “Isten városa” nevű gettóban született és nőtt fel. Ez az ország egyik legdurvább környéke, a favellában óriási a szegénység, az utcákon fényes nappal fegyveres kábítószerkereskedők és gyilkosok sétálnak. Mivel a kis Rafaela is afelé sodródott, hogy később bűnöző legyen, édesapja beíratta cselgáncsra. Ez volt számára az egyetlen kiugrási lehetőség. Később úgy nyilatkozott erről az időszakról, hogy ezek az edzések segítettek megtanítani neki, hogy tiszteljen másokat.
Egy korábbi olimpiai bajnok, Flavio Canto szociális projektjének köszönhetően ingyen edzhetett az Instituto Reação-ban, Silva azóta is itt edz. Később sportösztöndíjat nyert, ami lehetőséget adott a komolyabb versenyzésre. 16 évesen a junior világbajnoki címig menetelt Bangkokban. Első felnőtt világversenyén 2009-ben Rotterdamban ötödik lett. Először életében pénzügyileg is tudta segíteni a családját, ki tudta fizetni az elmaradásokat. Kezdett körvonalazódni előtte, hogy esélye van az olimpiai szereplésre is.
A 2012-es londoni játékok azonban inkább rémálomként maradnak meg a brazil judós számára… Karakas Hedvig elleni mérkőzésének közepén egy nem megengedett mozdulat miatt azonnal kizárták. Ezután a közösségi média felületeken elég durva diszkrimináció áldozata lett bőrszíne és anyagi helyzete miatt. „Majom egy ketrecben”, „A család szégyene”, „Nincs helye a judóban”, csak néhány példa, amit a fejéhez vágtak. Ezt az időszakot nagyon nehezen tudta feldolgozni, depresszióba esett, és el akart fordulni a sporttól.
Edzője azonban nem engedte, hogy feladja, és folyamatosan edzésre ösztönözte. Egy pszichológus is segítette a munkájukat, és hamarosan már csak a Riói olimpia lebegett a szemük előtt. Plusz motivációt jelentett számára, hogy az Olimpiai Park a gyerekkori otthona mellé épült. Elkötelezett volt, hogy bebizonyítsa, kritizálói tévedtek. Naponta 2-3 alkalommal edzett, hogy a legjobb formába kerüljön az ötkarikás játékokra. Fizikai állapota kiválóvá vált, technikai tudása is bővült, fejben is megérett a sikerre.
Augusztus 8-án a mongol Sumiya Dorjsuren ellen mérkőzött a döntőben, amit sikerrel vett, megnyerte az aranyérmet, amivel bebizonyította magának és a kritizálóinak, hogy mire képes. Hirtelen a gyűlölethullám átcsapott szimpátiává, és elárasztották gratulációkkal a világ minden tájáról. Története bejárta a világot, reményt adva a mélyszegénységben élő fiatal sportolók számára, hogy kemény munkával ki lehet törni abból a közegből. Az olimpia után meglátogatta az Isten Városát, ahol hősként ünnepelték.
Fotók: slade, medium, globoesporte
Facebook
Twitter
YouTube
RSS