Sebestyén Péter jelenleg egyedüli magyarként versenyez gyorsasági motoros világbajnokságon. Az idei éve sem volt sétagalopp, de úgy érzi, végre a jó úton halad. A 2018-ra kitűzött célokat sikerült elérnie a versenypályán, és azon kívül is tartogatott az év új kihívásokat.
Mondhatjuk, hogy egy hektikus éven van túl?
Igen, de igazából számomra ez is „csak” egy szokásos szezon. Általában mindig történik valami, ami miatt hektikusnak lehet mondani az adott évet. Ritka, hogy egy szezont végig versenyezzek valahol. Vagy később csatlakozunk be a szezonba, vagy előbb kell befejezni, vagy csapatváltás van közben. Úgy nézett ki, idén viszonylag nyugis év lesz. Tavaly az SSP Hungary csapattal versenyeztem, és egészen szépen fejlődtünk. Idénre azt tűztük ki célul, hogy kicsit nagyobb anyagi háttérrel mindenen javítsunk. Sajnos a csapatból 3 verseny után váratlanul meghatározó emberek távoztak, így szezon közben nem tudtuk tovább folytatni. Stefano Favarróval, a menedzseremmel azonban nem adtuk fel, és azonnal elkezdtünk csapatokat keresni.
Viszont így kénytelen volt kihagyni két futamot…
Igen, kimaradt két futam, de sikerült egy nagyon erős csapathoz kerülnöm, a PTR Hondához. Nagy szerencsémre épp versenyzőt kerestek, de eleinte csak a 2019-es évről kezdtünk tárgyalni. Aztán jött a telefon, hogy már idén megkapom a lehetőséget az utolsó öt futamra. Az mondjuk nagyon furcsa volt, hogy idáig mindig csak Kawasakival versenyeztem ebben a kategóriában, náluk pedig Hondával kell mennem.
Mit lehet kihozni egy új csapattal, új motorral öt futam alatt?
Szerintem bármilyen sportról is beszélünk, az a legfontosabb, hogy folyamatosan fejlődj! Mindegy honnan kezdesz, ha onnan folyamatosan tudsz javulni, magadat fejleszteni, és nem utolsósorban tanulni, akkor jó úton haladsz. Ez nálunk is így volt, a csapat azt kérte, hogy folyamatosan gyorsuljak. Ezt szerencsére tudtam is hozni. Az első verseny nyilván ismerkedős volt, de már akkor éreztem, hogy megvan a tempó. Jó volt a futam is, de egy büntetés miatt végül nem volt esélyem a pontszerzésre. Ezután jött egy hosszabb nyári szünet, de azt már előtte kitűztük célul, hogy a hátralévő négy versenyen meglegyen a pontszerzés. Illetve már itt is szóba került, hogy elcsíphetek egy top10-es eredményt is.
Portimao mégsem hozta meg még a sikert…
Igen, talán pont az volt ott a probléma, hogy nagyon a top10 lebegett a szemem előtt. A tesztek alatt elég jó tempót tudtam motorozni, ezért nagyon bizakodtam a sikeres hétvégében. Sajnos az időmérőm sem sikerült jól, aztán a versenyen is kapkodtam, hogy minél előbb előre kerüljek, és el is estem.
Visszavetette ez az önbizalmát?
Nem, egyáltalán nem, mert tudtuk, hogy megvan a sebesség, jó a tempó. A következő versenyen, Franciaországban pedig végre ki is jött a lépés, és sikerült egyből két pontot szereznem. Ezután jött Argentína, ahol nagyon nehéz hétvégét zártunk, de itt is összejött egy pont. Ez is fontos volt, mert láttuk, egy nehéz hétvégén is sikerülhet a pontszerzés. Egyre jobban összecsiszolódtunk a szerelőkkel, így egyre több volt az önbizalmam is.
Mondhatjuk azt, hogy a lehető legideálisabb lelkiállapotban érkezett meg az idényzáróra?
Igen, ráadásul tudtuk, a katari pálya fekszik a Hondáknak. Igaz, idén ezt valahogy nem éreztük, szenvedett a csapattársam és én is, de ami a legfontosabb, sikerült a 10. helyen beérnem, így minden idei célt megvalósítottunk. Ennél jobban nem is lehetett volna zárni ezt az évet.
2018-ban egy új szerepkörben, a Spíler TV szakkommentátoraként is megismerhettek az emberek.
Életem egyik legjobb döntése volt, hogy belevágtam. Tanulságos év volt ez számomra ebben a tekintetben, mert egy teljesen új szakmában kellett bizonyítanom. A visszajelzések nagyon pozitívak voltak. Próbáltuk minél jobban bevonni a nézőket is, hogy interaktívabb legyen minden közvetítés. Mivel a szabadedzésektől kezdve a versenyig mindent közvetítettünk, ezért volt lehetőség a kérdéseikre választ adnom.
Ebben az évben mintha többet lehetne látni önt a közösségi média felületeken…
Idén ígéretet tettem, hogy többet fogok foglalkozni a közösségi médiával. Sajnos még mindig nem használom ki ezeket a felületeket a legjobban, de ez inkább amiatt van, mert nem szeretem magamat túltolni másoknak. Az a típus vagyok, aki megéli a pillanatokat, nem pedig megörökíti. Mondjuk, sokszor érzem azt, hogy egyszer-egyszer inkább megörökíteni kellett volna, mert bejárom a világot, rengeteg mindent látok, amit meg lehetne osztani. Biztos fejlődök majd ebben, de én azt vallom: Szeretnék előbb sikeres lenni a versenypályán, és utána médiaszemélyiség. Nem jó, ha ez fordítva van… Azt viszont elmondhatom, hogy a követő bázisom ugyan nem a legnagyobb, de nagyon aktív. Bármit posztolok, azonnal jönnek a reakciók, ami szerintem sokkal fontosabb, mint a magas követőszám önmagában.
Hogyan telik egy átlagos napja?
Ez attól is függ, hogy versenyszezon alatt vagyunk vagy a felkészülési időszakban. Amikor kéthetente verseny van, akkor több időt összpontosítok a pihenésre. Ilyenkor, amikor nincsenek versenyek, változik az edzésterv, több az erőnléti és speciális edzés. Ezek mellett rengeteget úszok, futok és biciklizek, valamint bokszolok. Mindig is fontosnak tartottam a küzdő sportokat, korábban karatéztam és birkóztam is. Próbálok minél többet motoron is ülni, nyáron nagymotoron, télen kismotoron teremben, vagy terepen. Illetve sportpszichológussal is dolgozom együtt, hogy mindig a maximumon tudjak teljesíteni.
Egy ilyen szezonzárás után, mik a céljai 2019-re?
Először is, szeretnék teljes szezont futni, ahol folyamatosan a top10 környékén végzek. Egy-egy versenyen szívesen belenéznék egy top5-be is. Rövid távon még nem érdemes ennél nagyobb célokat kitűzni, de persze én lennék a legboldogabb, ha ezeket mind sikerülne túlszárnyalni. Természetesen szeretném folytatni a kommentátorkodást is, mert nagyon élvezem ezt a területet is.
Ha egy kicsit messzebbre tekintünk, fogjuk látni Sebestyén Pétert a MotoGP mezőnyében versenyezni?
Sajnos a MotoGP világa nem reális jelen pillanatban. Olyan anyagi háttér kellene hozzá, amelyet Magyarországról nehéz összerakni. A hosszútávú cél, hogy Supersport-világbajnok legyek. Sok mindennek kell ehhez történnie, de ez reálisabb. Ha pedig ez sikerülne, akkor is inkább a Superbike mezőnybe kerülés lenne az elérhetőbb, nem a MotoGP. Ezek persze nagyon messzi dolgok, nem is szoktam ezekbe belegondolni, egyelőre csak a Supersport kategória lebeg a szemem előtt, hogy itt megragadjak top versenyzőként.
Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS