A 75 éves Hesz Mihály kajakost és Szűcs Lajos labdarúgót, valamint a 65 esztendős Magyar Zoltán tornászt köszöntötte a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja és a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület, illetve egykori klubjuk, a Ferencváros.
Olimpiai bajnokok, sporttársak és a szövetségek képviselőinek jelenlétében telefonon köszöntötték Szűcs Lajost, aki egészségi állapota miatt nem tudott megjelenni a hétfői eseményen.
“Nehéz bármit is mondani, hiszen a főnökömről van szó, de ilyen főnököt kívánok mindenkinek” – mondta Altorjai Sándor, a Magyar Torna Szövetség főtitkára a Magyar Zoltánt méltató beszédében, majd felidézte, hogy fiatal tornász korában istenként nézett az ünnepeltre.
Magyar Zoltán edzője, Vigh László meghatottan köszöntötte egykori tanítványát, majd Nyíri Zoltán, az FTC alelnöke, operatív igazgatója azon reményét fejezte ki, hogy a klub fiatal tornászai továbbviszik a kétszeres olimpiai bajnok örökségét.
“Mindig hangoztatom és most is kiemelem, hogy a sikert nem egyedül értem el, hanem edzőmmel, aki nagyon kemény volt velem” – mondta Magyar Zoltán.
Hesz Mihályt az olimpiai ezüstérmes csapattárs, Wichmann Tamás köszöntötte, aki kiemelte az ünnepelt akaraterejét, kitartását, amely az élet minden területén jellemezte őt, ezért lehetett mindenki példaképe.
“Vácon éltem, ahol olyan nimbusza van a FTC-nek, hogy az én szívemet is megragadta. Jó érzés, hogy a klubnak megint van kajak-kenu szakosztálya” – mondta Hesz Mihály.
Forrás: MTI, fotó: Róth Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS