Veszélyes sportágak egykor és ma 2.

Sorozatunk második megállója során elkalauzoljuk olvasóinkat a Távol-Keletre és az ókori Egyiptomba, ahol megszülettek azok a sportágak, melyeket ma is űznek a hagyományőrzők. Azt azonban fontos kiemelni, hogy manapság nem a „győzelem mindenek felett” élvez prioritást, sokkal inkább az „élet”, s ennek megfelelően alakították kortársaink a felmenők játékát.

Bo-Taoshi

A modern japán kultúrát sokkal inkább a különleges rajzfilmek dominálják, pedig rengeteg tradíciót felmutathat a kicsi területen tömörülő, mára óriási populációval rendelkező (128 millió fős) lakosság; a Bo-Taoshi csak egy a sok közül. Ha rögtön a szabályok közepébe csapunk, a talán valaha létező legegyszerűbb sportba ütközünk. A cél érdekében az atlétáknak vakmerőnek és törtetőnek kell lenniük, máskülönben a szó konkrét értelmében eltapossák őket. A játékot két csapat játssza, s elképesztő mennyiségű, 300 fő, lép a pályára; 150 az egyik, míg 150 a másik team oldalán. Pontot úgy szerezhetnek a játékosok, hogy a „zászlót” minimum 45 fokos szögben megdöntik, majd azt „elfoglalják”. A két csapat egyszerre támadó és védekező játékot is folytat, ergó két zászló van, melynél 75-75 ember küzd. Egy menet 2 percig tart, ennyi idő áll rendelkezésre a támadásra, avagy a védekezésre.

A videó segítségül szolgál:

Az első játék konkrét idejéről pontos információk nincsenek; egy biztos, a második világháború idején kifejezetten a csapatszellem erősítésekor és az együttműködés fejlesztésekor használták.

Egyptian Fisherman Joust (Lovagi torna egyiptomi halászok módjára)

Sok okunk nincs arra, hogy az ókori egyiptomiak halászati szokásait firtassuk a mai sportok szempontjából, egy különlegességre azonban az archeológusok és történészek felhívták a figyelmünket: Az ókorban (i.e. 3500 – Kr.u. 476) ezek voltak az egyetlen fegyvernek tűnő tárgyak, melyeket harcászati eszközként nem használtak.

De hogy is nézett ki az efféle lovagi torna? Két kishajó legénysége csapott össze egymással. Mindenki kezében tartott egy-egy rudat, mellyel voltak, akik a járművet kormányozták, míg a többiek a másik hajó utasait igyekeztek a vízbe borítani. A rudak olykor komoly sérüléseket okoztak; a nagyobb sebesülések sokszor komoly vérveszteséget vontak maguk után. Ennek következtében vízbeboruláskor a környéken épp vadászó krokodilok és vízilovak megkörnyékezték a sebesülteket. Ilyenkor nem igazán számított, hogy valaki tud-e úszni, avagy sem, hiszen nem egyszer fordult elő, hogy az atléták az állatok vacsorájává váltak.

A sportnak minősülő brutális párbaj nem tudni mennyire lehetett népszerű, de egy biztos: manapság egy biztonságosabb verzióját kikapcsolódásként még űzik.

Fotó: friendsofhabanos.com, wikipedia, mnn.com