A magyar férfi kosárlabda-válogatottra négy napon belül két világbajnoki selejtező is vár. Február 22-én Olaszország ellen, majd február 25-én Horvátországgal szemben kell kiharcolnia Sztojan Ivkovics csapatának a továbbjutást, miközben Hanga Ádám mellet már Rosco Allent is nélkülöznie kell a magyar együttesnek.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott, az új lebonyolítási rendszer miatt, már 2017-ben megkezdte kvalifikációs menetelését a 2019-es kínai világbajnokságra. Jelenleg 5/5-ös mérleggel állnak fiaink, ami annyit tesz, hogy eddig öt mérkőzést nyertek meg, ötöt pedig elveszítettek. Ezzel a teljesítménnyel jelenleg a J csoport negyedik helyén állnak, a már biztos továbbjutó litvánok, az olaszok és a lengyelek mögött. Ahhoz, hogy a magyar alakulat bebiztosítsa helyét a továbbjutó 12 európai csapat között, mindkét hátralévő mérkőzést meg kell nyernie. Sztojan Ivkovics, a válogatott szövetségi kapitánya még decemberben úgy nyilatkozott a fennálló helyzetről, hogy nem érdemes számolgatni, egyszerűen nyerniük kell.
Azonban ez korántsem ilyen egyszerű. Az olasz nemzeti csapattal még szeptemberben csapott össze a magyar együttes. A mérkőzést Debrecenben játszották, ahol hazai, azaz magyar vereség született, ugyanis a hajrát jobban bíró olaszok végül 69-63-as győzelmet arattak. Válogatottunk hatalmasat küzdött azon a mérkőzésen is, ám így is szinte a találkozó egészén magabiztos olasz vezetés volt a jellemző. Nálunk Vojvoda Dávid vitte a hátán a csapatot, az ő teljesítményének köszönhetően jött vissza többször is a magyar együttes a meccsbe, illetve vette át egy kis időre a vezetést. Az olasz oldalon Luigi Datome nyújtott kimagaslót, bár a Fenerbache sztárja nem kis segítséget kapott Bilighától, valamint a szintén Fenerbachéban kosárlabdázó Mellitől. Az olaszok a selejtező eddigi mérkőzésein szinte végig stabilan teljesítettek, így férfi válogatottunk a varesei mérkőzésen igencsak nehéz feladat elé néz, hiszen hét vagy több ponttal kéne győznie.
Hasonlóan kemény dió a horvát válogatott is. November végén, Eszéken nézett szembe egymással a horvát és magyar alakulat. Azonban számunkra ez a mérkőzés is, egy kiélezett csatát követően, végül 74-69-es arányú vereséggel zárult. A horvátoknak nélkülözniük kellett az NBA-ben és az Euroligában játszó sztárjátékosaikat, így a magyar csapat a papírforma ellenére úgy utazott ki, hogy akár a győzelem is meglehet. A sztárok hiányában azonban Miro Bilan vált elevenné, akit fiaink nem igazán tudtak megállítani. Perl Zoltán határozott és bátor játéka, valamint Vojvoda megbízható teljesítménye, főképp az utolsó negyedben, életben tartotta a magyar reményeket, ám Bilan továbbra is megállíthatatlan volt és a bírói részrehajlások sem akartak abbamaradni. Az utolsó selejtező fordulóban a bírói teljesítménnyel remélhetőleg nem kell megküzdenie a magyar válogatottnak Szombathelyen, de a horvát csapat mindenféle segítség nélkül is egy rendkívül erős ellenfél.
Tehát, összességében két történelmi sikerre – és egy kis külső segítségre – lenne szüksége a magyar férfi kosárlabda-válogatottnak a továbbjutáshoz: hét vagy több pontos győzelemre Olaszországban, az olaszok vereségére Litvániában és egy – biztos, ami biztos, legalább öt pontos – hazai győzelemre a horvátok ellen. Az M4 Sport mindkét mérkőzést élőben közvetíti: pénteken 19:45-ös, hétfőn pedig 17:50-es kezdéssel.
Fotó: FIBA
Facebook
Twitter
YouTube
RSS