Szabó Gabriella: „Le kellene vennem a nyakláncom”

Szívügyének tekinti a sport és a sportága múltját, illetve jövőjét. Hosszú távra kitűzött céljai izgalmasnak bizonyulnak… Szabó Gabriella, háromszoros olimpiai bajnok kajakozóval kezdésképpen megnéztük az aranyérmeiről készült rövid összefoglalókat. Az érzelmek felszínre törtek, sőt más oldalról is megismerhettük őt.

Próbáltam leolvasni az arcáról, hogy milyen gondolatok kavaroghatnak a fejében. Segítene kicsit?

Örömmel. Két részre osztanám az érzelmeket. A korábbira reagálnék először: Amikor beértünk a célba Londonban… Arra a pár percre egyáltalán nem emlékszem. Első alkalommal 2012-ben nyertem olimpiát a K4 kajakcsapat tagjaként, amikor kicsit megnyugodtam, mert végre elértem az álmom, és átléptem egy határt ezzel az eredménnyel. De mindez csak később tudatosult bennem. A célban csak az önfeledt boldogságot tudom felidézni; teljes képzavar. Rióban már más volt a helyzet; nem először nyertünk, de az olimpiai bajnoki cím újbóli megszerzése aligha köszöntött más érzésekkel. Ezzel szemben most kavarogtak bennem az érzések. Ha visszaemlékezek a rajt előtti pillanatokra, csak azt látom magam előtt, mennyire koncentrált voltam. Csak az előttem álló feladatra fókuszáltam, a tempókra, az evezésre, a társaimra. Ha már a társaimra tereltem a szót…

2016-ban a számunk előtti reggelre Dana (Kozák Danuta, ötszörös olimpiai bajnok kajakozó) nagyon lebetegedett és még most is ráz a hideg, ha arra a pár órára gondolok, míg nem tudtunk elaludni. Éreztük mindketten a ránk nehezedő nyomást. 2012-ben én voltam legyengülve egy megfázás miatt, de így utólag Nagy Viktor szavai csengnek a fülemben: „Ez ma nem az a nap, ezt ma nem veszi el tőlünk senki”, s ez így is lett.

Mit gondol az akkori technikájáról?

Szakmai szemmel nézve borzalmasan kajakoztam, de akkor azt gondoltam, hogy úgy kell. Szerencsére azóta sokat javultam, más technikával lapátolok, amivel sikeresebb lehetek.

A nyakában ezüstláncon lóg az olimpiai ötkarika. A múltra emlékezteti, vagy a jövőt vetíti előre?

Az igazat megvallva, le kellene vennem a nyakláncom.  Le kell zárnom az előző olimpiát és a következőre kell koncentrálnom.

Előbb volt olimpiai érmes, mint világbajnok…

Így van, ez a mi sportágunkban mondhatni szokatlan.

Célok kajakozóként?

Egyre nagyobb fókuszban van az egyén, mint sportoló. Sajnos én egyéniben kevésbé vagyok jó. Egy erős hármasnak tartom magam és szeretnék négyes lenni. Sosem leszek 5-ös sportoló egyedül, de csapatban annál inkább. Tehát, ha elérem a négyest, akkor biztosítom a helyemet csapatban.

Egy éve edzőt váltott. Miért döntött így?

Az utóbbi egy évem az útkeresésről szólt. Hadvina Gergely fiatal edző, aki rendkívül kreatív és ügyes, kiváló szakember és sokat köszönhetek neki, de rájöttem, hogy vissza kell mennem „Vackorhoz”, annak érdekében, hogy folytatni tudjam azt, amit elkezdtem. Inkább a járt utat választom, nincs időm változtatni 32 évesen. Úgy érzem, egy olimpia még bennem van, de ahhoz Vackorral kell együtt dolgoznom. Ő már bizonyított korábban.

Ha nem sport… akkor?

Későbbi terveim egyike egy utánpótlás mentorprogram elindítása. Ez talán nem lesz túl nehéz, mivel a Magyar Olimpiai Bizottság Sportolói Bizottságának tagja vagyok. Az elsődleges célom a programon belül egy olyan felhívás indítása minden sportágban, amely során az utánpótlás korúak az „elittel” egy közös edzésen részt vehetnek havonta legalább egyszer. A havi egy alkalom is már nagy áttörésnek számítana, hiszen sajnos több sportág elzárkózik, de ez még nem egy véglegesnek mondható állapot. A megfelelő embereket kell kiszemelni és ők bizonyára odaadóbbak lesznek e téren.

És Tokió után?

Béna vagy sem, még nem tudom, mi leszek, ha nagy leszek. Jogásznak tanulok, de abban a világban még nem tudom elképzelni magam. Ez számomra egy mentőmellény az életben, amibe mindig tudok majd kapaszkodni, egyfajta biztosíték. Emellett szeretnék utat mutatni másoknak a sport és egészséges életvitel kapcsán.

Fotó: Nemzeti Sport, olimpia.hu, Facebook, honved.hu